Esik az eső

Nagyon jelentős nap ez. Amióta az eszemet tudom mindig esik szeptember 15-én.
Szerintem sokan nem emlékeznek hogy tavaly, pár ével ezelöt, 13 éve, sőt 21 ével ezelöt is esett.
Nincs nekem épp olyan jó memóriám hogy az év minden napjára emlékezzem hogy milyen idő volt, de ma szeptember 15 van.
Ez a nap az iskolakezdés napja :) Igaz az idén 12-én kezdődött, de ma esik. Mindig is ezt a könnyű nyári záport a gyerekek könnyeinek hiszem, mert vége a nyárnak, vége a leghosszabb szünidőnek és egy új tanév veszi kezdetét. Öröm is mert találkoznak végre 3 hónap után az osztálytársakkal, egy ével nagyobbak, jönnek az új tanárok, új tantárgyak.
Nem tudom más hogy élte meg, de én nekem mindig öröm és szomorú volt egyben. Akkoriba, mert most nem tudom hogy van, a tankönyveket is első nap kaptuk. Nagyon szerettem átlapozni mindet.
De menjünk picit messzibb, 1990 Szeptember 15, akkor volt az első napom, esett az eső. Pici voltam, mármint alacsony, hatalmas táska a hátamon, az egyenruha meg nagy volt rám (pont olyan mint a képen, ott nem én vagyok). A tanitónéni az első padba ültetett a lánya mellé, ö még kisebb volt csak 5 éves, én meg 6. Azt nem tudom a tanitónéni mit mondott de az osztály szépen ki volt díszítve, minden padon virágok és könyvek. Hihetetlen hogy milyen gyorsan telik az idő.
Tovább menve is arra emlékszem hogy új könyvek, új füzetek, mindent fedelezni, címkézni, nagyon szerettem. De a legnehezebb 1998-ban volt, mikor kezdtem a liceumot, a 9-ik osztályt, a real matematika-fizika szakon. Minden új volt, az iskola, az osztálytársak, teljesen más tanárok, abban az évben teljesitettem a legrosszaban.
Mindig is arra vágytam hogy egyszer vége legyen, ne keljen házifeladatokat csinálni, tanulni, hogy pénzt is kapjak azokért az óráért amit közöségben töltök. Mostmár hiányzik, jó volt tanulni. Sosem gondoltam hogy majd nagy leszek és albérletben élek majd egyik napról a másikra, a házifeladatok helyett meg itt a házimunka, ami sokkal nehezebb.
Mit értem a sok tanulással? Lediplomáztam mint közgazdász, de ez nem egy szakma, többet ér egy fodrász vagy egy manikűrös tanfolyam, csak már azokból is van egy rakás, nekem meg nincs kézügyességem. Nehéz, nagyon nehéz.
Pár év és újra kezdődik, de már a fiam lesz elsős. Amilyen sokat változott a tanterv nehéz lesz neki segíteni, majd tanulunk együtt, amennyit bír. Nem akarom a tanulássa terhelni, mert mi sem vittük semmire vele. Már arra is gondoltam hogy inkább tanitanám én, mert sajna a jó pedagógusok is fogynak, sokan kiöregedtek, mások elmentek külföldre.
Az idei érettségi is bizonyította hogy a gyerekek nincsenek felkészülve "az életre" . Sokan még írni meg olvasni sem tudnak, volt olyan családon belül is. Én értem hogy a gyerekek is pimaszabbak, de idáig jutni? A tanárok meg azzal takaróznak hogy nincsenek motiválva pénzügyileg, azt is megértem, de többet keres egy fiatal tanár mint én és nem dolgozik egyfolytában 8-10 órát, van amikor ebédszünet nélkül, nekik megvannak minden óra végén a 10 perces szünetek és utána ne beszéljünk a szünidőkről. Nem mentem tanárnak, pedig lett volna pár alkalom, matek meg francia helyetesitőként, de nem akartam a munkámat sem feladni, mi lett volna következő évbe, meg hát nincs türelmem és magyarázni sem tudok.
Most én nem akarom se a szülőket, a tanulókat, sem a tanárokat vádolni, mindenkivel egyet értek, az ö szempontjukból, de már előre is nehéz belegondolni hogy mi vár ránk. Nagyon sokat változott a világ 20 év alatt.